Kerepesi Tibor

Hosszú …………. Gyárfás

2016. augusztus 10. - Kerepesi Tibor

Nincs nagy véleményem a magyar sportvezetőkről, persze tisztelet a kivételnek! A minden rendszerben számításait megtaláló Gyárfásról meg soha nem is volt. Mondjuk rá nem lehet azt mondani, hogy a politika emelte oda, mint mondjuk Rezsi Szilárdot a birkózókhoz vagy a kézilabdázókhoz Kocsis Mátét (nem is emlékszem olyanra a közelmúltból, hogy sem a női, sem a férfi válogatott nincs ott az olimpián), persze őket majd el is fogja fújni ugyanaz a szél. Tudom azt is, hogy a vezetők a szakmai munkáért nem felelnek, hiszen az ő dolguk jó esetben a feltételek megteremtése, kijárása, de azért gondolom nem nagy hátrány, ha mondjuk ért is valamennyit hozzá (Dr. Hegedűs Csaba, aki Magyarország 100. olimpiai aranyérmét szerezte birkózásban, lehet, hogy a jelenlegi elnöktől kicsit többet konyított a sporthoz).

Visszatérve Gyárfáshoz: megnyilvánulásaiban arrogancia és pikírtség keveredett már Nap TV-s korában és ezeket nem is tudja levetkőzni. Valahogy mindig az aktuális hatalom közelébe tudta „evezni” magát és kilavírozott a bukásaiból is. Az ő vezetésével irdatlan pénzen elkészített labdarúgó EB-pályázat gyakorlatilag a kukában landolt a döntéshozatalon, pedig mi munka és pénz volt benne.

A Magyar Úszó Szövetség elnökeként a végtelenségig védte a védhetetlen Kiss Lászlót, próbálta elbagatellizálni a nemi erőszakot, sőt gyakorlatilag könnyen kapható nőcskének nevezte az áldozatot. Aztán mikor kiderült, hogy tarthatatlan a magyarázkodás és ráéghet az ügy, gyorsan ki is lépett mögüle.

Na itt kellett volna lemondania!

A másik ügy sem volt egyszerű és közel párhuzamosan futott az előzővel. Hosszú Katinka, aki talán mindent megnyert az olimpián kívül, illetve most már ott is van 3, azaz HÁROM (!) aranyérme, panaszkodott a felkészülési körülményekre, a kiábrándító állapotokra, ami nem új keletű probléma - én emlékszem, hogy külföldi edzők nem nagyon akarták elhinni, hogy az úszópápa Széchy Tamás milyen feltételek között nevel világsztár úszókat. Gyorsan elétoltak egy támogatási szerződést, mely egyben reklámszerződés is volt. Valahol a matek nem stimmelt! Valaki az MÚSZ-ban kiszámolhatta volna, hogy Katinka a pénzdíjas versenyein, teljesen megérdemelten, mennyit keres és lehet, hogy Magyarországon más a sporttámogatási rendszer, de egy vérprofi környezetből érkező versenyzőt ilyen könnyen nem lehet átverni. Fel tud ő készülni saját költségvetésből és összetehetjük a két kezünket, hogy magyar színekben látjuk versenyezni.

Na itt is egy lemondási indok!

És hogy miért írom ezeket?

hargitay-gyarfas.jpg

Ez a kép az internet tanúsága szerint akkor készült, amikor Hosszú Katinka „földönkívüli” idővel megnyerte első olimpiai bajnoki aranyérmét! Amikor Shane Tusup, az edző-férj túlüvöltve egy uszodányi embert őrjöngött, Gyárfás pedig még el sem mosolyodott. Hargitay András, a beugró kapitány legalább tapsolt, bár az arcán nem pont a győzelmi mámor látszik.

És ez az ember a Magyar Úszó Szövetség elnöke! Aki ennyire tud „örülni” egy (kettő-három) aranyéremnek az általa vezetett sportágban!

Hát lehet, hogy ez a harmadik ok a lemondásra!

Az azért borítékolható volt, hogy Katinka olimpiai bajnok lesz. Nagyjából az is, hogy vegyes úszásban, a többi hab a torán! Gyárfás még arra is vigyázott, hogy ne neki kelljen a dobogó tetején álló bajnoknak gratulálnia, hiszen jó érzékkel Cseh, valamint Gyurta versenyszámaiban akart érmeket átadni. (A két kiváló sportembernek úgy tűnik nem pont ezen az olimpián lesz lehetőségük először, illetve újra aranyat nyerniük)

Persze nem fog lemondani, az a mentalitásával nem lenne összeegyeztethető, meg lesz vizes VB Magyarországon, már most többször túlköltekezett adófizetői milliárdokból (ahol faragnak, ott hullik a forgács vagy a víznél maradva: csurranhat-cseppenhet). Csak remélni tudjuk, hogy ott azért ennél kicsit jobban fog örülni a magyar sikereknek, még akkor is, ha vele „hadban állók" érik is el azokat!

A bejegyzés trackback címe:

https://kerepesi-tibor.blog.hu/api/trackback/id/tr6910116420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JGDus 2016.08.10. 22:33:30

Gyárfásról vagy jót, vagy semmit.
Eltűnik, ki nem így tesz.

Punxsutawney Mormota 2016.08.10. 22:59:55

@JGDus: Ha valaki megidézné Fenyő szellemét, az minden bizonnyal alátámasztaná az általad leírtakat :)

2016.08.11. 06:47:46

El kellene már húni ezeknek a vén szarosoknak, és nem tönkre tenni a fiatalokat.

Berborosz 2016.08.11. 08:20:02

@JGDus: Gyárfásról vagy jót, vagy rosszat. Amit érdemel.
Menjen a cicába!

cipraszon 2016.08.11. 08:44:19

Majd 2030-ban tietek lesz Gyárfás ha megnyeritek a választást. Addig türelem.

Attilajukkaja 2016.08.11. 09:54:11

Gyarfasnak minden Katinka altal szerzett olimpiai arany egy szog a koporsojaba. Miert orulne neki? ;o)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.08.11. 09:57:32

Hosszú Katinka

Katka magát vízbe veti,
Gyorsabb, mint egy tavi jeti,
Pörög keze, lüktet lába,
S összes ellenfele kába.

Iron Lady’s very-very
Strong – a mezőnyt péppé veri,
S mindeközben kissé avítt
Világrekordokat javít.

Nekem leesik az állam,
S közben bőg az Amcsi Állam,
Úszóikra ráver Hosszú,
Jön is blőd doppingvád bosszú.

Ő Rióban közben rakat
Csúcsot dönt s nyer aranyakat.
Vízben száguld oda-vissza,
Ő az úszás Chuck Norrissza!

„Hát persze, én meg a mindenbírás Hosszú Katinkája vagyok, mi?! Ne gondold gyógyköltőcske, hogy a Föld túloldalán biztonságban vagy tőlem, mert én le tudom rúgni a fejedet a puszta távollétemmel is! Szerencséd, hogy a mai edzésemen épp a kegyelmet gyakorolom!” /Chuck Norris/

„Doppingvádak?! Közröhej! Ha mi doppingolunk, akkor Michael Phelps egy két szintetikus lábon járó radioaktív veszélyes hulladéktároló!” /Shane Tusup, edző és férj/

„Kikérem magamnak a rágalmakat! Én nem a tiltott ajzószerektől világítok a sötétben, hanem mert mutáns vagyok! Már eleve így születtem a marsi csészealjunk orvosi szobájában! Akkoriban még i2dfx-mrzwy-13/ggg-nek hívtak, csak később amerikaiosítottam a nevemet a menedzserem kérésére.” /Michael Phelps, túlságosan sokszoros olimpiai bajnok úszó/

„Többször is ellenőriztük Hosszú Katinkát, de sem a vérében, sem a vizeletében nem találtunk mást, mint Sugovica vízben főtt bajai halászlevet sok tésztával, ami ajzószer ugyan, de nem tiltott.” /Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője/

„Én ugyan nem tudok úszni, de a rajtkövön állva a medence fölé tartott botommal kettéválasztom a vizet és száraz lábbal átrohanok a túlpartra. Sajnos eddig egyetlen világcsúcsomat sem hitelesítette a szőrösszívű nemzetközi szövetség. Nem tudom miért! Csak nem találtak a megengedettnél több mannát a vizeletemben?!” /II. Mózes, próféta/

„Hosszúnak könnyű, mert csak beugrik a medencébe és már el is éri a túlsó falat! Én bezzeg kitempózhatom a belemet is, míg átérek!” /Rövid Gizi, Hosszú Katinka méltán elfeledett vetélytársa/

„Hiába döfködöm a sajtó felé küldött műmosolygás közben a hátam mögött ennek a kozmopolita nőszemélynek a viaszbábuját, nem tudok ártani neki! Lehet, hogy a mutyiban közbeszerzett viasz, vagy az okosba’ organizált kötőtű az oka?! Mindegy, nem mondok le!” /Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke/

„Hosszú Katinkát onnan lehet megismerni, hogy mindig ő van elöl. Még szerencse, hogy Katka nem a menekült csapatban úszik, mert akkor úgy kellene közvetítenem a világrekord döntését, hogy meg sem említhetném, hogy jelen van!” /ifj. Knézy Jenő, sportriporter/

„Mi ez a vulgárkertészeti gyomrohadvány?! Mi ez a trambulinról az irodalom medencéjébe fröccsenő belerondítás?! Nem lennék meglepve, ha Frady Endre versírás után levett vizeletében éhen halt agyevő skarabeus molekulákat találnának! Anyám most azt kérdezi, hogy az a Hosszú Katinkával állandóan együtt úszó sárga csík ugye nem azt mutatja, hogy éppen belepisil a medencébe? NEEEEM!!!” /Puzsér Róbert, feszült kritikus/

„Amikor győzök, mindig gyorsan megszárítom a hajam, majd visszaszaladok a medencéhez megnézni, hogy beért-e már a sárga csík is?” /Hosszú Katinka/

Attilajukkaja 2016.08.11. 10:25:53

Frady Endre
Szia! :o))))))

biggianni 2016.08.11. 10:48:11

gyárfás egy férfiatlan gerinctelen nyalóka !!!
Minden aljasságra képes,hogy tovább élősködhessen,
passzol a jelenlegi tolvaj rezsimhez !!!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.08.11. 10:54:49

@Attilajukkaja: Szia! :)
Nem tűntem ám el, csak nyaralgattam kicsinyég. Most meg írom az olimpiai versikéket. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.08.11. 12:26:40

@cipraszon: hol less mar 2030-ban az egyutt.....

Béláim! Rátoltuk! 2016.08.11. 12:53:10

@Frady Endre:

Frady pajtás minden ríme
megjelenhetne kivetítve
a körúti nagy fényújságon,
(nincsen ilyen? - nagyon bánom!)

Ám a lényeg nem ez, hanem
a közkeletű újabb hiedelem,
ami szerint nemes bosszú
Gyárfásékon, ha nyer Hosszú!

Hajrá, magyarok!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.08.11. 13:01:25

@Béláim! Rátoltuk!: :)))
Csak most, csak neked itt a legújabb, a legaktuálisabb is:

Áron aranya

Mivel megszűnt már az iwiw,
Csak a twitter és a facebook
Zengi: Jó, ha Szilágyi vív,
S ellenfél, ki harcra kész, buk!

- Nem bukás a második hely! –
- tartja joggal Daryl Homer,
S páston Áron fickándik, hej!,
Ahogy csak egy bátor ló mer.

Mellre szúró, karra nyeső
Ez a hős Szilágyi Áron,
S tovább hull az aranyeső,
Jó dolgunk van idén nyáron!

„Nagyon boldog vagyok, hogy az összes aranyérmesünk – Szász és Hosszú elvtársnők, valamint Szilágyi elvtárs – mind kedvenc munkáscsapatom, a Vasas SC sportolója! A Vasas SC legyen Vasas SC, elvtársak, nem pediglen Real Madrid! Vasas, ne hagyd magad! Újabb aranyakkal előre a szocializmus építésének útján!” /Kádár János, néhai pártfőtitkár/

„A polgári értékrendet képviselő Vasas nemzettudatos nevelőmunkája ez a siker, mely elősegíti Magyarország pozitívabb nemzetközi megítélését és növeli esélyeinket a 2024-es budapesti olimpia megrendezésének elnyerésére. Személyesen annak is örülök, hogy olyan sportágakban nyertünk, amelyek egyikében sem használnak környezetszennyező sportszereket – nem motoros láncfűrésszel vívnak és nem kőolajban úsznak - így kiemelten védik a környezetet! Zöld utat a Zöld Magyarországnak!” /Áder János, köztársasági elnök/

„Alighogy Szilágyi Áron bevitte a győztest tust, majd letusolt és civilbe öltözött, Frady Endre máris tusba mártotta pennáját és szépirodalmi hegedűszóval tust húzott a bajnok bajvívó tiszteletére! Vers Áronnak mindenáron! Igazi keresztvágásos és keresztrímes eufórialíra! Hogy volt, hogy volt?! Vissza, vissza! Fraaady, Fraaady!” /Harsány Hubáné Zengő Zinajda, a Rímálom Az Elme Utcában c. szépirodalmi kuriózum főszerkesztője/

„Sokak szerint megvédtem az aranyérmemet, pedig csak szereztem hozzá egy másikat. Nem is kellett megvédeni, mert nem akarta ellopni senki. Ha meg csak megvédtem volna, akkor az az egy lenne, így viszont kettő van. Most örülök egy kicsit, aztán Tokióban nyerek még egyet, hiszen három a magyar igazság!” /Szilágyi Áron, kétszeres olimpiai bajnok kardvívó/

„Ide figyeljenek emberek! Világszenzációs tandem repülés az olimpiai költészet zenitjén! Szilágyi Áron a kardvívás Paganinije és Frady Endre a rímelés Frady Endréje! Ha Áron karddal is ilyen elsöprően sikeres bajnok, milyen távlatok nyílnak előtte egy ilyen személyi bárddal?!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Be kell vallanom, hogy a kosztümös filmekben azért szórakoztatóbban vívnak. Itt két ember a páston egymásnak ugrik, kigyulladnak a lámpák, mindkettő a levegőbe csap az öklével és a bíró felé fordul, aki véletlenszerűen ítél valamit és a végén jó esetben egy magyar győz. A riporternő közben magyarázza a lassítást, de én még így sem értem. Csak örülök és verset írok róla.” /Frady Endre, laikus költőgigász/

„Miközben az országot az egekbe emeli Szilágyi Áron címvédése, engem munkakörömnél fogva a földre sújt a róla írott fércmű, a rímekbe csomagolt semmitmondás! Üzenem Brüsszelnek, hogy akármennyi migránst hajlandó vagyok befogadni, ha cserébe elviszik innen Frady Endrét! Innentől kezdve belgául írja a balga verseit! Anyám szerint, ha túl sok idegen aludna a szőnyegen, akkor ő éjjel nem merne kimenni vécére, mert félne, hogy a sötétben véletlenül rájuk lép, de én még ezt az áldozatot is hajlandó vagyok meghozni egy Frady Endre-mentes Kelet-Európáért!” /Puzsér Róbert, kritikus/

Béláim! Rátoltuk! 2016.08.11. 13:19:52

@Frady Endre:

Az internet költőjének aranyos a szája;
hadd kürtölje hírét nekünk, magyaroknak,
mint a Jóisten teremtett tubája.

Hajrá csak tovább, te kedves Frady,
mutasd meg a sok lanos trollnak,
lehet szurkolni úgy is, mint egy Ady!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.08.11. 14:00:18

@Béláim! Rátoltuk!:
Világ Bélái, együtt jól toljátok! :)))
ui.: Mi az a "lanos troll"?

Béláim! Rátoltuk! 2016.08.11. 20:23:51

Kínrím; de annyi mint 'kanos troll', és a lan (helyi hálózat vö. világháló ~net)

Abba ne hagyd - úgy általában - az alkotást!
Csak serényen és merészen :)
süti beállítások módosítása