Kerepesi Tibor

Ne tudd ki….

2017. március 05. - Kerepesi Tibor

Sajnos győzedelmes forradalmaink nem annyira vannak, sőt…

Az ’56-os emlékévvel kapcsolatban, mivel még volt rá keret és zseb is, az országban megjelentek az „Elfelejtettük volna” plakátok. Szerintem nem felejtettük el, sem a meggyilkoltakat, sem a kivégzetteket, sem a kivándorló százezreket (nem úgy mint az, aki a megemlékezésekből kihagyta pl. Nagy Imrét, Malétert és összevágott, esetenként hamis képekkel plakátolta tele az országot)!444_hu.jpeg

                                                                                                                                               kép: 444.hu

Azért van amit a ma élők egy része úgy látszik elfelejtett, ezért egy kis játékra hívom az olvasókat!

A játék neve: Kire gondolok?

Apja meggyőződéses vagy megélhetési függetlenített párttitkára volt az egykori állampártnak. (Ez mondjuk sem nem érdem, sem nem elmarasztalás, egyszerűen tény.)

Már fiatal korában voltak politikai ambíciói, így középiskolába a kommunista párt ifjúsági tagozatának egyik alapszervezetét irányította (gondolom azért, hogy belülről rothassza a rendszert)

Egyetemi évei alatt, amit államilag finanszírozott felsőoktatási intézményben töltött el, mint oly sokan mások is, egy szakkollégium tagjaként nyitottabb gondolatokkal ismerkedhetett meg.

A rendszer további rothasztását az egyik pártállami minisztérium Vezetőképző Intézetébe folytatta, majd „Soros-bérencként” Angliában ismerkedhetett a liberális demokráciával.

Hazájában eközben, állampárti politikusokkal szövetkezve, pártalapító lett valamint hevesen követelte az orosz csapatok kivonását országából (igaz ez akkor már eldöntött tény volt!).

Az 1990-ben alakult parlament tagja. Időközben nemzetközi karrierbe is kezdett, és a Liberális Internacionálé alelnökeként is tevékenykedett.

Persze a liberális eszméket, csak addig tartotta követendőnek, amíg hasznot érzett belőle, már első kormányzása idején is észrevehető volt a „jobbra” tolódás, de ez akkor még igazából csak hatalmi vágyainak életben tartásának volt eszköze.

Aztán persze bukott! Nem kicsit!

Az általa vezetett párt majd bele rokkant, sőt a következő választás előtt még a padlót is sikerült felmosni vele. Ezt egy közös „mozgalmi” múltú társának köszönheti.

Ekkor vélhetőleg, ráébredt, hogy hatalmi vágyait valós értékek képviselete helyett, csak uszítással, ellenség kereséssel tudja elérni.

Több minden a kezére játszott, de legfőképpen a 2008-ban kialakult válság, mely országa igen sérülékeny gazdaságát padlóra küldte és mivel az elkeseredett emberek sokkal jobban igyekeznek másokban a hibát keresni és vélt ellenségekben azt megtalálni, ki is használta ezt.

Gyakorlatilag ellenfél nélkül került ismét hatalomba, melynek megszilárdítására, mindent be is vetett és bevet azóta is.

Látszatdemokráciájában (igazi diktátor jellemként mind a demokráciát, mind a piacgazdaságot utálja) az egykor még kivonulásra felszólított oroszokkal borul össze és már példaképei a diktatúrát építő országok.

Közben a fél a saját népétől, lassan csak hátsó ajtókon mer közlekedni.

Legutóbbi megnyilatkozásában, márt nyíltan rasszista fordulatokat is használt!

Közben az általa vezetett országot oly mértékben hagyják el a boldogulni, dolgozni vágyók, hogy lassan vendégmunkásokkal kell pótolni a hiányzó munkaerőt.

Hatalom vágyával csak pénzéhsége vetekedhet, igaz az állami pénzek megcsapolását nem saját nevében, sokkal inkább családtagok, strómanok és barátok nevén végzi, viszont leszámol azokkal, akik szót emelnek ez ellen.

Ki tudja kitalálni, hogy ki ez a gátlástalan, köpönyegforgató politikus és melyik országot vezetheti?

Micsoda szerencse, hogy nálunk ez nem fordulhatna elő, vagy…..

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kerepesi-tibor.blog.hu/api/trackback/id/tr7012313899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása