Kerepesi Tibor

Csak kaposvári demokrácia?

2016. július 26. - Kerepesi Tibor

„……

Hernyó maradsz, bár fent keringsz.

Nem a szárny szab itt mértéket,

hanem a gerinc.” (Romhányi: Lepketánc)

avagy a remény hal meg utoljára!

 

Mondhatnám, hogy ugyan az, ami nagyban, de hát …..

Szita Károly polgármester, idén látványosan elrugaszkodott a demokrácia egyik legfőbb alapértékétől.

Úgy gondolta, hogy egyszemélyben dönthet, kaposváriak tízezreit érintő témában. Meg van arról győződve, hogy ő és csak is ő tudja a kiváló megoldást és gyakorlatilag parancsuralmi rendszert vezetett be a Megyei Jogú Város közgyűlésében. Mint a régi szolgálati szabályzatból tudjuk: „A parancs megfellebbezhetetlen, bírálata tilos!” (Ezt katonakoromban, úgy fordítottuk, hogy nem szabad a paranccsal nemi életet élni, mert szaporodik, persze ennyire nem körmönfont megfogalmazásban)

Elhiszem én, hogy volt Magyarország történelmében, nem is olyan régen olyan időszak, melyben megmondták, hogy ez jó nekünk és kész. Elhiszem azt is, hogy Szita Károly nosztalgiával tekint erre a pártállami múltra, talán még saját szerepét is igen pozitívnak ítéli azokból az időkből, de 1990-ben volt egy rendszerváltás és azóta állítólagosan demokrácia van ebben az országban is (jó, mondjuk 2010-óta azért ez sem teljesen igaz, de mondjuk….).

Mint ismeretes 2016.04.01-én bejelentette, hogy gumihulladék feldolgozó épül a Kaposvár Keleti Ipari Parkjába.

Épül és pont!

Nem azt jelentette be, hogy megkezdtük a tárgyalásokat egy beruházásról, sőt nem is azt, hogy a közgyűlés elé terjesztünk egy üzem megépülésének a lehetőségét, hogy megvitassuk a beruházás várható hatásait.

Nem!

Megépül és pont!

Aztán persze néhány nappal később Szita Károly és szavazógépei (12 Fideszes képviselő) megszavazta azt, ami már napokkal előtte el volt döntve.

jo.jpg

Még az általam nem túl nagyra tartott Tarlós is előbb szavaztat meg egy-egy döntés a Fővárosi Közgyűléssel, maximum a szélesebb megvitatás elöl tér ki azzal, hogy az emberekkel ezt nem kell megvitatni, mert úgy sem áll rendelkezésükre megfelelő információ a felelős (ért. nekem megfelelő) döntés meghozatalára.

Nem Szita dönt és szavaztat!

Aztán persze tiltakozás, demonstráció, kétszer elmeszelt, majd engedélyezett népszavazási kezdeményezés elindítása és a Kaposváron eddig nem ismert, vagy fel nem ismert, népakarat más belátásra bírta Szita Károlyt és a beruházót is. Nosza, gyorsan fel is bontották a közgyűlés által, ha utólagosan jóváhagyott szerződést.

De nem ám úgy, hogy közgyűlésen megvitatják, majd az ottani döntésnek megfelelően lépnek.

Nem…

Szita Károly aláírta a szerződés közös megegyezéssel történő felmondását, majd összehívta a közgyűlést, hogy szavazzák meg azt, amit ő már eldöntött és alá is írt.

És láss csodát! A szavazógép, gazdájuk előterjesztését egyhangúlag ismét megszavazta.

És semelyikük gerince nem sajdult bele abba, hogy 74 napja pont az ellenkezőjére szavaztak teljes magabiztossággal!

Szóval így működik jelenleg a „kaposvári demokrácia”!

Az, hogy Szita Károly egy ilyen hercehurca után nem mond le, még érthető is, voltak ennél nagyobb és szégyenletesebb ügyek is, amit szemrebbenés nélkül vészelt át!

Az már viszont elgondolkodtató, hogy egyetlen ellenzéki vagy Fideszes képviselő sem kezdeményezte a közgyűlés feloszlatását, pedig maga a polgármester adta a tudtukra, hogy semmit nem számít a véleményük, csak Szita Károly akarata számít!

Egyikük sem akar tiltakozni a demokrácia megcsúfolása ellen, még ha tudja is, hogy leszavazzák, de legalább próbálná meg valamelyikük! (állítólag nekik is van csigolyákból képződményük)

És ezek, a Fidesz kiszolgálói, akarják elhitetni velünk, hogy nem a hatalom, annak minden körülmények közötti kiszolgálása, lojalitásuk aprópénzre váltása érdekli őket, hanem a választóik érdekeinek képviselete.

A bejegyzés trackback címe:

https://kerepesi-tibor.blog.hu/api/trackback/id/tr118914938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása