Kerepesi Tibor

Egy páncélos és Kaposvár…..

2016. október 13. - Kerepesi Tibor

Gyermekorom egyik sorozata jutott eszembe (Négy páncélos és a kutya), amikor megláttam Kaposvár Fő utcájára szállított T34-es harckocsit. Még fekete-fehér kópiában nézett II. Világháború idején játszódó ifjúsági film, néha humoros formában, mutatta be a nácik ellen harcoló harckocsizókat és mivel gyermekeknek szól nem egy naturalista alkotás a pokolról.

20161011_081326.jpg

Nos, a T34-es harckocsi természetesen nem ezért került a kaposvári Belvárosba, hanem 1956-os Forradalom 60. évfordulójának megünneplésére (?) készült installáció részeként.

Valahogy nem értem….. vagy inkább nem is akarom érteni, hogy mit is akar megünnepeltetni Fideszes városvezetés? Október 23-át vagy november 4-ét?

Ugye a T34-es harckocsi a II. világháborúban játszott fontos-döntő szerepet. 1956-ban a forradalmárok jellemzően nem harckocsikkal harcoltak, maximum harckocsik ellen.

A forradalom leverésére a Szovjetunió egy többek között 700 harckocsiból álló hadtestet vetett be Magyarországon, így a 120 ezer fős és még 5.000 löveggel megtámogatott hadsereg természetesen legyőzte a lényegesen szerényebb felszereléssel rendelkező magyar forradalmárokat.

Október 23-a elfogadott és valós jelképe a címerétől megszabadított magyar zászló!

Igazságtalan, ha azt állítanám, hogy az installáció ilyen elemeket nem tartalmaz, hiszen a „szétlőtt” üzlet homlokzatán kéttenyérnyi méretben láthatóak lyukas zászlók, viszont a domináns ugye a tank.

(Mivel a helyi ’56-os történelemben nem vagyok jártas, utána néztem, hogy volt-e páncélos hadművelet Kaposváron vagy a környékén? Nem! Ugyan a szovjet páncélosok bevonultak a kaposvári laktanyába, de konkrét harci cselekményeket itt nem hajtottak végre.)

Akkora aljasságot azért nem nézek ki a pártállamból kiszakadt, jelenleg is volt ifjúkommunista (kommunisták) által vezetett Fideszből vagy Kaposvár tisztázatlan múltú polgármesteréből, Szita Károlytól, hogy ezzel a tankkal a forradalom leverőinek akarnak emléket állítani.

Viszont, mit is látunk mostanában? Szépen alakul újjá a pártállam csak most nem MSZMP-nek, hanem Fidesz-nek hívják az állampártot. Jó, van különbség, hiszen Kádár-rendszerben nem volt ellenzéki képviselet, most meg úgy csinálunk, mintha lenne.

Fidesz ugyanúgy beférkőzik a lakásunkba, mint Kádár rezsim, csak most a fejlődésnek hála lényegesen több csatornán kapjuk az agymosást! Gyakorlatilag néhány olyan médium maradt, ami nem feltétlenül a kormánypropagandát tolja, de igyekeznek ezt is „beszántani”. (Nem kicsit megmosolyogtató, hogy az ellenzéki szerepet betöltő és elsősorban ellenzékieket megszólaltató ATV reklámjaiban újabban a kormány hazugságait sulykoló propaganda is helyet kap. Szóval ennyit az ellenzékiségéről, de más meg nincs.) Az orbáni önkény dübörög Magyarországon és az elnyomást és a dübörgést mi is jelképezne jobban, mint egy T34-es.

20161011_081357.jpg

Lehet, hogy meg is van a megoldás a tank használatára?

Lehet, hogy áldemokráciánkban a hatalom figyelmeztetését láthatjuk?

Lehet, hogy…………. (a pontokra mindenki a saját kérdését gondolja oda!)?

Persze lehet, hogy csak rosszul értelmezett installáció az egész!

 

Valahogy nem megy ez a népszavazósdi

Illetve az megy amit a Fidesz illetve Orbán akar.

Csak a 2016-os év néhány eseménye:

1., Többszöri nekifutásra, amikor már azt gondoltuk, hogy a trollok befejezték a kamu és hülye kérdések beadását „vasárnapi boltzár” ügyben és végre az MSZP-nek sikerült épkézláb kérdés összehoznia, jöttek a nem pompás hajzuhataggal rendelkező emberek és szegény Nyakó úgy állt ott, mint rögbiben a tolongásnál a bíró! Közelről nézte, ahogy a Fidesz reklámarca lebélyegzi a következő kamu beadványt!

Néha azért érzékelhetőek a jogállam maradványai illetve az, hogy az állampártnak még nem sikerült mindent lebontania. A Kúria megállapította a jogsértés és NVB-nek Nyakó István által beadott kérdést kell érvényesnek tekintetnie. (Érdekes, hogy a Fidesz egyik reklámarcát előnybe részesítő testépítő kör, nem csak itt tűnt fel. Amikor a Fradi mellett a Fidesz székházat „kellett” védeni, Liget-projetet ellenző tüntetőket ellen kellett fellépni vagy akár Taxis droszt vitába is hozzájuk fordultak, mint egy gyorsreagálású hadtesthez!)

Mivel a „bölcs vezér” érezte, hogy ebbe nagyot bukhat, gyorsan törvényt is módosított a T. Ház, nehogy a választásra jogosultak szembesítsék őket a saját fafejűségükkel. Mondhatnám úgy is, hogy beszartak nem kicsit, de nagyon!

mn.jpg

                                                                                                                                            (kép forrása: mno.hu)

2., Helyi népszavazás ügyben sem jobb a helyzet, csak itt még idejében sem tudtak hátraarcot csinálni.

Történt, hogy Szita Károly, Kaposvár zavaros múltú, polgármestere közgyűlési határozat előtt bejelentette, hogy a város határában gumifeldolgozó-gumiégető üzem létesítéséhez eladtak egy területet. Történt ez közgyűlési felhatalmazás nélkül! A közgyűlés Fideszes többsége természetesen ezt nem vette zokon és az azonnali tiltakozások ellenére, megszavazta a tranzakciót. Aztán a helyi választási bizottság gyorsan elutasította népszavazás kezdeményezését, mint kiderül második alkalommal már jogszerűtlenül.

És szintén a pislákoló jogállamiság intézménye, a Törvényszék felülbírálta a választási bizottság döntését!

Kaposváron igazi érdekháború kezdődött! Egyik fél a megfelelő számú aláírások (választó 25%-ának érvényes támogatói aláírására van szükség Kaposváron a helyi népszavazás kiírására és ezt 30 nap alatt kell összegyűjteni) eléréséért a civilek és ellenzéki pártok egymásra találásával, illetve Fideszes többségű városvezetés a helyi „lakájmédiával” karöltve küzdött. Az utóbbiak sulykolták, hogy jó lesz és ez a sok civil, meg az összes ellenzéki csak össze-vissza beszél és Kaposvár soha nem látott fejlődését akarják akadályozni stb. Ebben természetesen a környezetvédelmi  mérnök végzettségű Szita Károly járt az élen, de biztos ami biztos elsők között írta alá a népszavazási ívet is. Közben azért kimondta, hogy úgysem lehet összeszedni ennyi érvényes aláírás. Aztán „MIt ad Isten illetve hogy-hogy nem elvtársak” (Hofi után szabadon) lényegesen több jött össze. Az aláírások ellenőrzését és összeszámolását követően, de a hivatalos bejelentést megelőzve Szita Károly, szintén közgyűlési határozat nélkül, felbontotta a szerződést! Igaz egyes hírek szerint, amit Szita nem cáfolt, még ekkor sem ő kezdeményezte, hanem a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó beruházó, mert valakinek azért ilyen ügyben sem árt józanul gondolkodnia. Persze a közgyűlés Fideszes része, az előzővel pont ellenkező határozatot utólag is megszavazta szemrebbenés nélkül.

De itt még nincs vége!

Miután a helyi jegyző konzultált az NVB-vel, ahonnan is azt a tájékoztatást kapta, hogy ha összegyűlt a megfelelő számú aláírás, nincs mérlegelés, ki kell írni a népszavazást, majd okafogyottság miatt a Törvényszékhez kell fordulni, és a Törvényszék határozatot hoz az okafogyottságról és vége a történetnek. De persze Kaposvár közgyűlése az egyértelmű jogi hátteret, az egyértelmű állásfoglalást is leszarja, hiszen meggyőződésük szerint a Fidesz a törvények felett áll.

Aztán kiderül, hogy nem!

Törvényszék ismét jogsértést állapított meg! Így majd ki kell írni a népszavazást és a Törvényszék megállapíthatja annak szükségtelenségét!

Azon lehet vitatkozni, hogy ez így jó-e avagy rossz, de a törvény betartása, szerintem a Fideszre nézve is kötelező!

3., És az értelmetlen, gyűlöletkampánnyal felépített október 2-i népszavazás. Erről már nem is kell sokat írni. Irdatlan mennyiségű pénz elköltésével sikerült megosztani a magyarságot és nulla eredményt elérni.

Ha a fociban (lehet, hogy így a kormánypártiak jobban megértik), Real Madrid játszik a Felcsúttal és a Puskás Akadémiához mérten csillagászati mennyiségű pénz költő Real olyan rossz napot fog ki, hogy nem találja el a kaput a Felcsút meg egy lecsúszott lövésből gólt ér el, akkor ki nyeri a meccset?

Egy mondattal a focit gólra, a népszavazást érvényességre játsszák!

Gondolom, hogy a Fideszben sem gondolták, hogy a módosított választási törvénnyel legelőször magukat szúrják tökön, de hát ez van. Ha a „kedves vezető” úgy gondolja, hogy egy érvénytelen népszavazás neki bármire is felhatalmazást ad - főleg amikor az egyik opció az volt, hogy el kell menni a másik meg, hogy maradj otthon, tehát az utóbbiak nyertek (!)- akkor komoly problémák vannak valakinél vagy simán törvényeken felettinek tekintve magát hülyének néz mindenki mást!

Egyet kell értenem Czeglédi Zoltánnal: Ha egy népszavazás érvénytelen ki sem kell nyitni a szavazóurnákat. Igaz akkor a „Tesco Napóleonok”, hogy neveznék ki magukat 3,3 millió magyar miniszterelnökének?

Szóval nem megy ez erre mifelénk! Vagy megfutamodik a hatalom, vagy sorozatos törvénytelenségeket követ el, vagy igazi „magyar virtusként” az eredménytelenséget fényes győzelemként ünnepli.  

A felállványozott üzletek esetében szokott kint lenni egy tábla, hogy „A felújítás alatt üzlet zavartalanul működik”, ennek analógiájára az országhatárral (akár a kerítésekre is) ki lehet függeszteni: „Néphülyítés közben az emberek és az ország kifosztása zavartalanul folyik!”

Megbuktál kolléga…..

Arra emlékszem, hogy matematika szigorlat előtti félévben a pontgyűjtő zh-kat (zárthelyi dolgozat) kellett írnunk. A félév alatt az pontszámok összege 100 pont volt. Ha nem szereztük meg az elérhető pontok 50%-át + 1 pontot akkor helyből UV-vel (utóvizsga) kezdhettük a vizsgaidőszakot, gyakorlatvezetőnk joggal mondhatta, hogy: „Megbuktál kolléga!”

Hiába magyaráztunk volna, hogy mi a zh-k legalább 43,35 % megírtunk és az ott elérhető pontok 92,1%-t meg is szereztük, ha 50%+1 pont a határ akkor az annyi. A többi mese!

Tényleg nem akartam a népszavazás eredményéről írni, de amikor a „kedves vezér” vasárnap este kiállt sajtótájékoztatót tartani az érvénytelen és eredménytelen népszavazást fényes győzelemként könyvel el, akkor azt gondolom ez nagyon nagy probléma. Nem neki, hanem Magyarországnak! Amikor egy ország miniszterelnöke kiáll és szemrebbenés nélkül a nyilvánvalóról hazudik, ott azért komoly problémák (Kéri zseniális ismét) vannak.

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel.

Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi! De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas vagy műveletlen.”

(gróf Széchenyi István)

 

Én azt gondolom, hogy Magyarország nem ilyen kormányt és kormányfőt érdemel, hiszen sem aljasnak sem műveletlennek nem tartom a magyarságot! A magyarság most megmutatta, hogy nem ül fel aljas propaganda terméknek, aljas ideológiának, még ha történelmünkben néha ez így is volt.

 

13599798_983664091750513_2004389732026437270_n.jpg

                                                                                                             (kép forrása: internet)

orbán viktor kormányzása alatt módosították a népszavazási törvényt akként, hogy egy népszavazás akkor érvényes, ha a választásra jogosultak 50%-a + 1 fő érvényes szavazatot ad le. Az ezt megelőző törvény szerint ez a szavazás érvényes és eredményes is lett volna. Egyszóval a Fidesz saját magát szúrta tökön!

És erre mit mond a „bölcs vezér”? 3,2 millió szavazat megfelelő felhatalmazás neki, hogy erővel lépjen fel Brüsszelben. Ennek a kijelentésnek azért van néhány folyománya:

  • a többi ~5 millió választásra jogosult le van szarva
  • Az EU-t legalább akkora hülyének nézi, mint a magyarokat

És a Fidesz vezetésében egyetlen épelméjű sem volt-van (bocs a feltételezésért, de ahogy elnéztem a tegnapi tapsikoló csapatot lehet, hogy nem a feltételezéssel van a hiba), aki elmondta volna, hogy: b+ viktor ezt elkúrtuk, nem kicsit nagyon!

12825690_513746_905b3e28ac6962b8267cd08cb2e7ef99_wm.jpg

                                                                                                                  (kép forrása: index.hu)

Mert mi is történt:

Elköltöttek -közpénzből- az „üzenjük..”, „tudta?”, „ne kockáztassunk” néphülyítéssel + a népszavazás költségével annyi pénzt (egyes becslések szerint ez akár 30 milliárd, azaz 30.000.000.000,- Ft, ez ~ 30.540.000 kg azaz 30.540 tonna tízezer forintos bankjegy), amennyit nagytávolságról szabad szemmel is viszonylag jól látható lenne, gyakorlatilag nulla eredménnyel.

A nem szavazatok száma nagyjából megegyezik a 2014-es választáson a Fidesz+Jobbik szavazatok számával (Jobbik is a nem mellett kampányolt!). Így gyakorlatilag a támogatottság nullával növekedett, de akár csökkenhetett is, hiszen nincs olyan adat, hogy a "nem" szavazatok, milyen arányban érkeztek nem Fideszes szavazóktól.

Azért erősen óva inteném a demokratikus oldalt a hallelujázástól!

Ha azt vesszük, hogy a választókorúak közül mindig van ~2 millió ember, akiket traktorral sem lehetne elvonszolni szavazni, akkor körülbelül 3 millió akik otthon maradt, érvénytelenül szavazott vagy mondjuk bedőlt a (szerintem ez ügyben minimum kollaboráns) Liberálisok igen agitálásának. Ez közel egált jelent, de ha hozzávesszük, hogy míg a másik oldalon ez két pártot (mely, ha kormányzás lesz a tét össze is fognak borulni), a demokratikus oldalon több, akár egymással is komoly versenyben lévő erőt képviselhet. Amennyiben a demokratikus oldal erői megint egy „összefogósdin” gondolkodnak, tálcán kínálják fel a 2018-as választást ismét a Fidesznek. Ott ugyanis nem az otthonmaradás mellett kell majd kampányolni.

Aminek én személy szerint nagyon örülök az a Kétfarkú Kutya Párt eredménye, akik el tudták érni azt, hogy az érvénytelen szavazatok aránya és száma az átlagos négy-ötszörösét is elérte. Mindezt kizárólag támogatói adományokból! Erre a kampányra annyi embert és pénz tudtak fordítani, amivel több demokratikus párt gyűlöletkampány elleni aktív fellépését is felül tudták múlni.

A migráció okozta feszültséget, mint valós és hatalmas problémát csak konstruktívan együtt működve, megoldási alternatívák megvizsgálásával és vélhetőleg több megoldási variációval lehet megoldani! Meg lehet próbálni bezárni magunkat illetve kizárni a világot, csak a homokba dugott fej egy idő után nem kap levegő!

Végignézve a történelmet a gyenge, alkalmazkodni képtelen nemzeteket történelmi süllyesztőbe kerülnek akkor is, ha egyes időszakokban a legnagyobbak voltak is a világon. Az együttműködésre, kooperációra alkalmatlan népeket, már csak történelemkönyvekből ismerjük, ha egyáltalán maradt nyomuk. A gyűlöletkampányok nem erőt, hanem félelmet, bizonytalanságot sugároznak, plusz kiváló fedősztorik is. Itt és most sincs ez másként!

 

 

Drága kormánypárti barátaim!

A kormányotok dilettáns gazdaságpolitikája nem csak az ellenzéket, hanem minden Magyarországon élő embert érint, hiszen holnaptól, ami olcsóbbá tehetné az életet, azt is megadóztatja az Orbán-rezsim.

2016.10.01-től durván felemeli az üzemanyagok árait!

Pontosan miről is van szó?

Tavasszal elfogadtak egy törvényt, mely szerint amennyiben a Brent olaj hordónkénti világpiaci árát tartósan 50 dollár alatt jegyzik, a benzin és a petróleum esetében a jövedéki adó literenként 5, a gázolajé literenként 10 forinttal emelkedhet. Ha ez még nem lenne elég bevételnövelő, természetesen a jövedéki adóra még rá kell számolni az Európában egyik legmagasabb ÁFÁ-t, így tehát szombattól a benzin 6,35, míg a gázolaj 12,7 forinttal lesz drágább. (A benzin jelenlegi fogyasztói árának ~36% a benzinár és 32% a jövedéki adó tartalom, ugyanez gázolaj esetében ~42% és 26%)benzin2.jpg

                                                                                                                                 (kép: greenfuel.hu)

Most is, mint a tranzakciós illeték bevezetése körül, már hallom is a „kórust”: én úgysem autózom - tranzakciós illeték bevezetésekor: nekem nincs is bankszámlám - akinek futja ilyen úri huncutságokra, az fizesse meg!

Csak hát ez nem így működik!

Mert az áruk szállításának jelentős része közúton történik gyakorlatilag kizárólag diesel üzemű motorokkal hajtott gépjárművekkel. Egy kamion, ha korszerű motorral van szerelve ~35 liter gázolajat eszik meg 100 kilométerenként. A jelenlegi emeléssel ez azt jelenti, hogy kilométerenként 4,445 forinttal nő a szállítási költség! Persze a kisebb boltokhoz a nagykereskedelemtől kisebb áruszállítókkal érkezik a termék. Ezek fogyasztását ~15 literrel számolva 1,905 forinttal fog növekedni a kilométerköltség! Ezt ugye a fuvarozók véletlenül sem fogják lenyelni, ahogy a kereskedők sem. Ezek a plusz költségek minden termék árára hatással lesznek, és nem lefelé fogják ezt mozdítani, tehát inflációs hatása lesz. Ehhez vegyük hozzá, hogy a nyugdíjakat 2017-ben a kormány 0,9%-kal emeli, ami 100.000,- Ft nyugdíj esetén 900,-Ft/hó emelést jelenthet, de azt ugye tudjuk, hogy a nyugdíjak jelentős része ezt az összeget nem éri el, tehát az eddig is rossz helyzetben lévő alacsony jövedelműek életét tovább nehezíti ez az adómódosítás!

Akkor tessék kicsit matekozni!

Az ilyen típusú adópolitika úgy zseniális, ahogy gonosz is!

Ahogy bevezették a tranzakciós illetéknek nevezett adót, ahogy megadóztatták a közművezetékeket, úgy most ha olcsóbb lenne az üzemanyag, gyorsan plusz adóval terhelik.

Hol ebben a gonoszság?

Gyakorlatilag minden esetben valamelyik felelős miniszter kiállt, hogy szerintük a versenyhelyzet miatt a bankok és szolgáltatók úgysem terhelik át a fogyasztókra, tehát ha átterhelik, akkor ezek a gonosz bankok-szolgáltatók tették ezt.

Hol a zsenialítás?

Mással szedetik be az adók egy jelentős részét, így az állampolgárok egy része azt látja csak, hogy növekedtek a banki költségek, növekedtek szolgáltatói díjak, növekedtek az üzemanyagárak és ebből következően minden ár. Persze így nem a kormány és annak gazdaságpolitikája a hibás, hanem a bankok, szolgáltatók szállítmányozók stb. - egyszóval mindenki, csak Fidesz-kormány nem.

Pedig de!

Hiszen az unortodoxia közepette valahogy utolsók között kullog a gazdasági versenyképességben Európába, ahol a gazdasági növekedés is elmarad a környező országokétól, ahonnan alsóhangon is 500-600 ezren vándoroltak ki gazdasági migránsként Európába, ahol már lasszóval kell fogni a képzett munkaerőt, sőt vendégmunkások bevonásával tudják csak megoldani a munkaerőhiányt.

Ha normális gazdasági mechanizmusok működnének az országban, és nem csak az oligarchák feltőkésítése lenne a cél, nem lenne szükség az üzemanyag eddig is hatalmas adójának emelésére, hiszen idén csak az állami földek eladásából 270 milliárd (270 000 000 000,- Ft) forint bevétele volt a kincstárnak. Közben gyakorlatilag az arany- és devizatartalék is eltűnt a Quaestor-pénzekkel együtt.

Hol a lé elvtársak? Hol a lé?

Mit tegyünk, ha impotensek vagyunk?

Első lépésben állítsunk amit tudunk….……..kerítést, hiszen az égre meredező oszlopok talán kompenzálnak valamit.

index.jpg

Második lépésben terjesszük el, hogy nem is impotensek vagyunk, csak mi így védekezünk.

Ha ez sem elégséges, tartsunk népszavazást arról, hogy az impotenciánkat, ha nem is mindenki, de a választásra jogosultak többsége támogatásával fejlesztettük ki.

A legutolsó ugyan rettenetesen költséges, de hát ami nem a saját zsebből, hanem a választókéból költődik azt miért is bánjuk?

Kissé komolyabban:

Miről is szól az október 2-i népszavazás?

Ugye arról, hogy az Országgyűlés hozzájárulása nélkül, nem magyar állampolgárokat ne lehessen letelepíteni Magyarországra.

Az, hogy a konkrét kérdésben, hol vannak a migránsok (sehol) és hol a csapda már leírtam, de kicsit tovább gondolva, hol az impotencia?

Az 1949-ben elfogadott és 1977-ben jegyzőkönyvvel módosított „Genfi konvenció” többek között rendelkezik a háborús (nemzetközi és nem nemzetközi konfliktusokra egyaránt vonatkozik) övezetekből érkező polgári lakosság védelméről. Ezt az egyezményt természetesen Magyarország is aláírta.

Akkor pedig a jelenlegi magyar rezsim miért nem akarja betartani ezt?

Mert az „emberáradatban” nem csak háborús menekültek, hanem gazdasági bevándorlók és terrorista gyanús személyek is vannak? Hát persze, de erre való a menekültügyi eljárás, mely alapján el tudja dönteni egy állam, hogy ki milyen szándékkal akar az ország területére lépni. Ugye ezt nem úgy kell megtenni, hogy a határon buszra szállítom az embereket és elbuszoztatom őket az osztrák határig, aztán menny amerre akarsz, hanem regisztrálom, elvégzem az ellenőrzést, aztán vagy befogadom, vagy kiutasítom.

Nos, a magyar szolgálatok ezt nem tudják, vagy nem akarják elvégezni! Illetve a kérdés az, hogy az Orbán kormány által felépített biztonsági szolgálatok impotensek ezen feladatuk ellátásában?

Ebben azért lehet valami, hiszen pár héttel ezelőtt arról lehetett olvasni, hogy a letelepedési kötvény megvásárlói között bűnözőt is sikerült azonosítani, de nem a szolgálatoknak, így természetesen ez a személy szabadon jár-kell hazánkban és az EU-ban is.

De a hírek szerint terroristák nemcsak a ’70-es években, de napjainkban is megfordultak országunkban, és a szolgálatok hol voltak?

Érdekes, hogy azon személyek ellenőrzését azért már 30 nap alatt eltudják végezni - jól vagy rosszul – akik sok pénz adnak kölcsön Magyarországnak piacinál magasabb kamatra, de azokét nem, akik gyalogosan érkeznek határainkra. (Igaz, hogy az utóbbin a kormányközeli offshore lovagok (vállalkozók) nem tudnák megszedni magukat.)

És mit is csinálnak az el nem végzett feladatok helyett a Fidesz-KDNP kormány?

Gyűlöltet kelt, iszonyú mennyiségű pénzt elköltenek propagandára (véletlenül a 11-18 milliárd forint elköltésére a propaganda miniszter „Mindignőalakásom Tóni” szomszédja kapja a megbízást) és népszavaztatnak tök feleslegesen.

Harcolnak az EU ellen, költik a magyar állampolgárok pénzét, sőt az önkormányzatokkal is elköltetik a helyi adók egy részét! Teljesen egyoldalú kampányt folytatnak, hiszen ilyen mértékű pénzszórásra a demokratikus ellenzéknek nincs is forrása. És, hogy ez a magyar választási törvények semmibevételével, az természetesem ezt a galerit nem hatja meg. Szerencsétlen önkormányzatok, meg hol jól, hol rosszul (mert ismerik a törvényt és nem agitálhatnak egyik válasz mellett sem, maximum részvételre buzdíthatnak) próbálnak eleget tenni a központi akaratnak. (Mondjuk arra azért kíváncsi lennék és remélem lesznek olyan önkormányzati képviselők akik meg is kérdezik, hogy ezt meg miből sikerült finanszírozni? Esetleg nem lett volna más, fontosabb helye ennek a pénznek?)

20160922_165826.jpg

Szóval:

Lesz egy népszavazás, ahol egy hülye kérdésre kellene válaszolni

Lesz egy népszavazás, ami senkit-semmire nem kötelez!

Lesz egy népszavazás, amire rengeteg közpénz elköltenek és egyesek ismét jól megszedik magukat!

Lesz egy népszavazás, ami szembehelyezheti Magyarországot az EU Alapszerződésével!

Lesz egy népszavazás, ami a kormány impotenciáját hivatott népakarattá emelni!

Lesz egy népszavazás, ahol az válaszol helyesen, aki el sem megy!!!

 

Woody Allen mondta:

„Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának.”

Orbán kezd így viselkedni az EU-val szemben, de az EU nem orbán viktort (nem elírás), hanem Magyarországot fogadta a tagjai közé és hiszem, hogy az ország lakosságának döntő része ezt nem is akarja megváltoztatni, mert nem akar orosz vagy török mintára kialakított áldemokráciában élni!

Ebből következően október 2-án a hatalom kérdésére csak egy jó válasz lehet:

 index2_1.jpg

 

„Aki embernek hitvány…….”

„Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan” (Tamási Áron)

Nézem, hallgatom (na jó csak mértékkel, mert káros az egészségre) Magyarország miniszterelnökét, aki azt tudja mondani a saját szájával, hogy a kommunisták olyanok, mint a terminátor. Ha darabjaira szóródnak is szét pártokban, az elemeikből újra összeállnak. Ő már csak tudja, hiszen a Kommunista Ifjúsági Szövetség alapszervezeti titkára volt már középiskolás korában és ezt folytatta az egyetemen is. Jó, volt otthonról indíttatás, hiszen az apuka függetlenített Magyar Szocialista Munkáspárt pártitkárként tengette éveit, most meg nagyvállalkozó. De ott van bajszos „Köteles” László, mint a másik fő kommunistázó, aki azért az MSZMP Központi Bizottságának munkatársaként is kereste meg a vajas zsemlére valót. De nagy meglepetés nincs, hiszen a Fidesz tele van szélkakasként viselkedő volt káderekkel. Jó, a többi párt is el van látva belőlük szép számmal, de erről a félresikeredett evolúcióról már írtam.

Lesz ez a semmire se jó, semmire se használható népszavazás október 2-án.

Kissé messzebbről nekifutva, a magyarok a Kárpát-medencébe az akkori népvándorlás következtében, részben az üldöző népek elől, részben a jobb „legelők” reményében érkeztek.

14333819_1080749472045445_7678302824821271875_n.jpg

Erről Szvatopluk Morva fejedelem sokat tudna mesélni, de hát ő 984-ben meghalt. Aztán, amit mi a „kalandozások korának” hívunk, az gyakorlatilag Európa egy részének kirablása volt. Aztán úgy ahogy, főleg jó diplomáciai érzékkel és sok vérrel beilleszkedtünk Európába. Gyakorlatilag a honfoglalás volt az utolsó olyan háború, amit mi magyarok saját erőből megnyertünk. A tatárok ugye visszamentek Ázsiába, a törököket a habsburgok vezetésével vertük ki (aztán meg is kaptuk őket ~400 évig), a német megszállást a szovjet csapatok szüntették meg és persze ők is maradtak egy kicsit. Egy valami marad meg nekünk az évszázadok alatt a saját nacionalizmushajlamunk. Az a fajta nacionalizmus, amivel lehet uszítani, kampányolni és mindig rosszul jön ki belőle a magyarság. Ez a nacionalizmus nem keverendő össze az építő hazaszeretettel. Ezt a nacionalizmust történelmünk során a hatalom megszerzésére és megtartására használták ki olyan (gaz-) emberek, akik megpróbálták mindenkivel szembe fordítani a magyarságot, sokszor saját állampolgáraikkal is. Szerencsére azért mindig elbukott, de az ország, a magyarság végül nagy árat fizetett érte.

Az európai történelem első migrációs terhelése, pont a magyarok nevéhez fűződik 1956-os forradalom leverését követően. Az akkor ~ 200.000 ezer menekültet a világ, főleg Európa nem toloncolta vissza, ami börtönt vagy esetleges kivégzést jelenthetett volna a menekülőknek, hanem befogadta és elosztotta az országok között. Erre mi most a háború elől menekülőket inkább visszaküldenénk vagy oldja meg más a problémát, mert a kommunista gyökerekkel rendelkező nacionalista vezetés ettől elzárkózik!

A hétvégi pozsonyi EU-s csúcson odáig jutott a magyar diplomácia, hogy gyakorlatilag egyedül maradt a többi uniós országgal szemben. Bár tudjuk, hogy a magyar diplomácia kristálygömbje, az „egyetlen és hiteles” megoldási javaslatot adja a kormánynak, de ebből a jóslásból nagyon senki sem kér. Mint az egyszeri autós viccben amikor a sofőr szembe megy a forgalommal és a rádiós figyelmeztetésre ami jelzi a többiekkel, hogy „Egy őrült szembe megy a forgalommal” az a reakció, hogy „Egy? Itt mindenki szembe jön!”.

14333575_1351772904864881_1056837661256461326_n.jpg

Olyan apróságok, hogy nincs és nem is lesz kötelező kvóta, nem nagyon zavarja a kormány propaganda gépezetét, amelyik lassan már mindent bevet a gyűlölet kampányába ami kéznél van, hogy sikeres legyen a senkit semmire nem kötelező népszavazás. Polgármesterek a kormánytagokkal karöltve lázítják a lakosságot, lázítják a szegényeket, lázítják a cigányokat! A legalja az volt amikor a cigányságot azzal próbálták rávenni a részvételre, hogy a segélyeik veszélyben vannak. Ezzel az egy kijelentéssel Lázár János is az mondta, hogy ez a népcsoport csak arra jó, hogy segélyeket kapjon! Nem azt mondta, hogy veszélyben van egy olyan program, ami a cigányság munkához jutását segítené (ilyen nem is lehet veszélyben, mert nincs), mert át kell csoportosítani a pénzeket. Azt mondta, hogy a cigányság csak segélyekből élhet (Érdekes, hogy közben több tízezer betöltetlen állás van Magyarországon, amiket vendégmunkásokkal akarnak feltölteni). Ebben nem csak az a szörnyű, hogy hazugság, hanem az, hogy innen csak egy lépés, hogy azt is kimondja, hogy a többségi társadalom azért nem tud magasabb életszínvonalon élni, mert a cigányságot is el kell tartania. De ez majd egy következő gyűlöletkampány része lehet.

Mert mi is az a kérdés, amire a gyanútlan, átvert és megtévesztett állampolgár szavazhat október 2-án?

„Akarja-e, hogy az Európai Unió

az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is

előírhassa nem magyar állampolgárok

Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Valaki árulja el, ebben a kérdésben, hol szerepelnek muszlimok, migránsok vagy bármilyen népcsoport? Ebben egyedül a „nem magyar állampolgárok” szerepelnek! Nem kell nagyon kifordítani az agyamat ahhoz, hogy egy gyűlöletkeltés célul tűző kormányzatnak ezzel távolabbi céljai is lehetnek! (Ha csoportokat megfosztatnának állampolgárságuktól - volt már ilyen a világtörténelemben - akár ki is lehet toloncolni azokat az országból?)

Vannak egyéb problémák is! Egy népszavazási kérdést úgy kell feltenni, hogy érvényes és eredményes referendum esetén egyértelmű kötelezettsége legyen a törvényalkotásnak. Nos erről a kérdésről ez nem mondható el. Nyilatkozati szinten nagyjából az jött át: hogy majd kitalálunk valamit…

Nemzeti érdeknek nevezik ezt a népszavazást, úgy, hogy ennél fajsúlyosabb kérdésekben, pont ez a kormány lehetetleníti el a népszavazás intézményét!

Ugye, aki menekülőnek nem ad menedéket az embernek hitvány, tehát magyarnak........... (és ők beszélnek nemzeti érdekekről)

A legegyértelműbb üzenet az volna az uszítás ellen, ha érvénytelen volna az október 2-i referendum, ha a választára jogosultak közül, legalább 4,5 millióan (reményeim szerint lényegesen többen) otthon maradnának és csak a mutató és gyűrűs ujjuk által közrefogott ujjukat mutatnák orbánéknak!

14117795_1204973019522719_6744938021296161754_n-1.jpg

                                                                                                                             (képek forrása: internet)

Amikor az üléspont határozza meg az álláspontot

Avagy mitől vannak ennyire beszarva az elvtársak?

1.

Nézem, hallgatom „Helikopter” Petike szavait, aki úgy védi Erdogan több tízezer ember elleni megtorlását, mintha a saját kenyéradó gazdáját védené, aztán persze gyorsan hozzáteszi, csak azért, mert ha Törökország ránk szabadítja a törökországi menekülttáborokban lévő több mint kétmillió menekültet, Európának annyi. Ebből szerinte az következik, hogy a véleményem szerint álpuccsot követő tisztogatást a demokratikus államoknak szó nélkül kell hagynia. (Ha félni tetszik, akkor tessék visszavonulni a kitudja milyen pénzen vett házába, és a saját rettegését ott megélni és nem kormányzati szintre emelni.) Én meg azt gondolom, hogy vannak olyan normák, amik nem teszik lehetővé az ilyen fokú benyalást megalázkodást egy diktátor előtt, még úgy sem, hogy „közös érdekbe” próbálja csomagolni.  

Csak egy kis tudathasadás: Ha - és szerencsére Gyurcsány nem ezt tette - a 2006 őszi zavargásokat követően hasonlóan jártak volna el az akkori ellenzékkel Magyarországon, akkor ez a „kiváló” elme most hol szónokolna a hatalom megtorlásának jogosságáról?

2.

Tudjuk, hogy humor akár gyilkos is lehet, ráadásul politikai humorral lényegesen könnyebben el lehet jutni az emberekhez, mint mindenféle tanulmányokkal és értekezésekkel. Az ilyen humornak hagyományai vannak Magyarországon is. Ezt a régi pártállami rendszer sem tudta megszüntetni, de ez az új azért próbál küzdeni ellene. Ennél még Kádárék is jobban felismerték, hogy ha a dolgozókhoz ellenőrzött keretek között, humorosan juttatunk el rendszerkritikát, annak kiváló „villámhárító” hatása is lehet.

Erre nagyon jó példa, a teljesség igénye nélkül, Kellér Dezső, Arkagyij Rajkin és a number one, Hofi Géza munkássága. Sajnos a jelenből, még hozzájuk közelítőt sem tudok említeni, de itt van nekünk a Kétfarkú Kutya Párt!

Megmozdulásaikkal, jó humorral elkészített plakátjaikkal olyan üzeneteket juttatnak el - meggyőződésem szerint - sikerrel az emberekhez, amiket a lényegesen nagyobb költségvetésből működő nagy, kicsi és még kisebb ellenzéki pártoknak maradéktalanul nem sikerül. (Üdítő kivétel a plakátháborúban most megjelent Együtt-PM-Moma beintős plakátja!) Ha kicsit figyelmesen elolvassa ezen plakátokat, azok a feliratok ütnek. 

nevtelen-1.jpg

A hatalom küzd is ellene rendőri intézkedésekkel, plakáttépkedésekre kivezényelt közmunkásokkal (ezt természetesen az illetékesek cáfolták) és erre ők szintén humorral teli nyilatkozatokkal válaszolnak.

Mivel akcióikat közadakozásból és saját zsebből finanszírozzák, nincsenek zsarolható pozícióban és ha nem is fél, de hatásuktól azért tart a diktatúra irányába mozduló rendszer.

3.

Nem tudom, kit melyik rendszerben és hányszor igazoltatott rendőr Magyarországon és ha az igazolványokat rendben találták, motozás lett a vége?  Mindegyik pártállamból van tapasztalatom jócskán,  de ilyen nemigen szokott megtörténni. A héten a „rettegés foka” odáig jutott, hogy a LMP társelnökét, Hadházy Ákost és a vele lévő, a miniszterelnöki szülőfaluban (ugye amit a nemzet gázszerelője vezet), közterületen forgató német RTL stábot igazoltatták és motozták meg.

5.jpg

A hírek szerint a "miniszterelnöki" kisvasútra és a finanszírozást tekintve mindenképpen focinagyhatalom Felcsút arénájára voltak kíváncsiak. Ez a honi demokráciának álcázott diktatúrában már elégséges az ilyen szintű rendőri intézkedésre. Mindezt abban az országban, ahol a jelenlegi miniszterelnök, amikor már nem a Kommunista Ifjúsági Szövetség alapszervezeti titkáraként tevékenykedett és a Magyar Parlament jelenlegi Elnöke nem a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának alkalmazásában állt, nos akkor a rendőrállam ellen emelték fel a szavukat.

nevtelen_6.jpg

Erre most visszatértünk oda!

Mit is mondott Yoda?

„A félelem a Sötét oldal kapuja. A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet pedig kínt és szenvedést.”

Ahol a külügyi tárca vezetője, ha nem másért, félelemből egy diktátor antidemokratikus intézkedéseit védi, ahol rendőröket küldenek egy viccpártra, egy parlamenti párt társelnökére és egy külföldi tévéstábra, ott a félelem igazgat, ami ugye a „Sötét oldal kapuja”!

                                                                                                                                (képek forrása: internet)

 

Pofátlan sarc

Már elég régóta igaz, hogy a legnagyobb állami bevételeket az alkohol fogyasztókról, a dohányosokról és az autósokról húzza le az állam, hiszen mindegyik esetben többféle adókkal, díjjakkal emeli a bekerülési értéket és erre az egész „csomagra” rászámolja Európában az egyik legmagasabb ÁFA-t. Viszont amíg az első két szenvedélyről egyedül vagy terápia segítségével akár le is lehet szokni, közlekedni és parkolni viszont kell.

Egy lista, a teljesség igénye nélkül, hogy mi mindent fizettetnek meg az autósokkal:

Amikor forgalomba helyezik az autót, mivel a EU-n belül nincsenek VÁM-ok, az állam kitalálta a regisztrációs adót, amit persze a végén ÁFÁ-val is megnövel, tehát adóztatja az adót is.

Tankolás esetén az üzemanyagokat „horror” nagyságrendű adókkal és díjjak terhelik, így a bekerülési érték a végfelhasználói ár 36-42%-a a további 58-64%-ból összesen ~ 10% a kis- és nagykereskedelmi árrés a többi az adótartalom! (Úgy hallottam, hogy tervezi „kiváló” kormányunk, hogy amennyiben bizonyos szint alá kerül a nyersolaj világpiaci ára, plusz adót is bevezetnének, nehogy az államkassza lássa kárát az alacsony árnak és nehogy csökkenjen az autók fenntartási költsége. Mindezt „rezsi csökkentést” zászlajára tűző Fidesz kormány tenné!)

Ezenkívül fizettünk a települési önkormányzatoknak gépjárműadót is, csak nehogy a helyi hivatalok kiessenek abból a körből, akik részesülhetnek az autósok lehúzásából.

Természetesen azzal tisztában vagyok, hogy vannak olyan költségek beépítve a fenti tételekbe, pl. környezetvédelmi termékdíj, amit ha tényleg arra használnak fel, amire a jogalkotók szánták, a keletkező veszélyes hulladékok (gumiabroncs, akkumulátor stb.) környezetbarát megsemmisítésére fordítódik, viszont a többi megy az államkasszába, aztán kitudja hova!

A fentiekben leírtak mindegyikével, minden autót használó találkozik - tudja vagy nem - de ezekkel számol is.

Akkor miért is írom ezt a blogot, mi is az a pofátlanság?

Hát a parkolók nélküli parkolási díjak.

A múlt héten utam éppen a kaposvári Biczó Ferenc utcán keresztül vitt, és az ott parkoló gépkocsik végig fel voltak „díszítve” mikulás csomagokkal.

Persze tudom, hogy a fizető parkolós zónában fizetni kell a várakozásért, azt is tudom, hogy Kaposvár Fideszes városvezetése (sajnos ebben az esetben a közgyűlés ellenzéki képviselői sem tiltakoztak, sőt) helyi rendelettel kibővítette a fizetős övezetet a Belvárosban és ezek alapján jogos volt a bírság. (Értesüléseim szerint, természetesen nem a bevétel növelése, hanem forgalomtechnikai okok miatt volt szükség a fizetős övezet bővítésére :-) )

Azzal nem is lenne bajom, hogy védik a Belváros a túlzott autóforgalomtól. Azzal viszont már van, hogy gyakorlatilag nincs alternatíva, nem építettek ki olyan parkolókat ahol le lehet tenni a gépkocsikat a Belvárosban dolgozóknak vagy ügyeiket intézőknek. Simán fogtak néhány liter kék festéket, és ami addig közút volt, holnaptól fizetős parkoló, és termeli a pénzt az önkormányzatnak. Talán a legérdekesebb túlbuzgóság az volt, amikor a megállni tilos tábla hatálya alá tartozó útra is kék csíkot festettek, amit a helyi Polgári Szabadság Platform facebook bejegyzését követően visszafestettek feketére.

13335983_1710667799207647_4010755006173483842_n_1.jpg

A Belváros gépjármű forgalmának csökkentése támogatandó, ugyanakkor szolgáltatási díjat kérni valódi szolgáltatás nélkül, lehet, hogy csak számomra, de felháborító!

A kaposvári persze nem egyedi eset ezzel a technikával a legtöbb városban sarcolják az autósokat. Azért vannak kivételek, mint például Dombóvár, ahol az önkormányzat, már évekkel ezelőtt eltörölte a parkolási díjat és vélhetőleg megtalálta azt a forrást, amivel a kieső bevételeit pótolni lehetett. Ennek az egyik- belátom bonyolultabb és több munkával járó- módszere a hivatal működésének valamint a költségvetésnek az áttekintése, és a kiadási oldalon történő ésszerűsítés, ezzel párhuzamosan behajtható kintlevőségek kezelése és a „feneketlen kutakba” történő pénzdobálás megszüntetése. Csak egy konkrét bevétel növelő lehetőség: ha Kaposváron a nagy beruházásokat nem a ZÁÉV, hanem helyi vállalkozások végeznék, máris nőne az iparűzési adó bevétele (és persze a foglalkoztatottság, ezzel együtt a boltok forgalma, ami szintén adónövelő hatású) az önkormányzatnak. Azt valaki már kiszámolta, hogy nagyjából mekkora bevételtől esik így el Kaposvár?

Persze, lényegesen egyszerűbb automatákat telepíteni és kiüríteni, a többszörösen is megsarcolt, autósok által bedobált forintokat.

Törzs- vagy törzsnélküli fejlődés? (a polip tud valamit!)

Érdekes, de korántsem meglepő „törzsfejlődés” tanúi lehetünk a magyar politikai életben már az 1980-as évek végétől. A folyamatban nyomokban fellelhető a darwini elmélet, bár megítélésem szerint ott azért a gerinceseké lett a vezető szerep.

Akkor nézzük:

1956 novemberében megalakult az MSZMP és fejlődése során igazi dinoszaurusszá vált. Itt a meteoritot Gorbacsovnak hívták és Szovjetunióból érkezett. Mindjárt kettőt is küldött a dinókra, név szerint peresztrojka és glasznoszty nevűeket, mellyel sikerült is kiirtani a túlélésre alkalmatlan egyedeket. Persze maradtak túlélők, de erről majd később.

Az 1980-as évek végére, amikor már a változás szele érezhető volt furcsa pezsgés kezdődött a Kárpát-medencében is. Nagy „mammut” pártok alakultak (MDF, SZDSZ) és előkerültek régiek, akik állítólag addig illegalitásban - föld alá kényszerítve – tengették napjaikat (?) (szocdem, kisgazda, kereszténydemokrata, stb.), voltak újonnan megjelentek (Fidesz, Zöld Párt) és persze az MSZMP-KISZ romjain építkező MSZP is beszállt a táncba.

Akkor még azt hittem, azt akartam hinni, hogy a volt állampárt ifjú és kevésbé ifjú kiszolgálóit az MSZP-ben találjuk meg, hiszen a többiek bőségesen kommunistázták is őket, ahol csak lehetett, aztán meg kiderült….

A történet innen már ismert, a mammutok kihalnak, a túlélők túlélnek, a földalattiak és az újak közül az életképesek érdekes folyamatokon mentek-mennek keresztül.

Most az egyik és eddig legéletképesebb új gerinctelen fejlődését (szegény Darwin, most forog a sírjában!) vizsgáljuk meg.nevtelen_5.jpg

1988-ban Bibó-kollégistákból, köztük többen KISZ-funkcionáriusokból (biztos nem én vagyok az egyedüli, aki ezt akkor nem tudtam és csak bámultam Nagy Imre és társai újratemetésén azt az ifjút, aki olyan beszédet mondott, amit a megelőző több mint 30 évben nyilvánosan senki) átváltozott liberális gondolkodókból megalakult a Fiatal Demokraták Szövetsége egy igen impulzív, kiváló szónoki képességekkel bíró, liberális értékeket valló személy, Orbán Viktor vezetésével.

1992-ben a formációt felvették a Liberális Internacionáléba, de ebben az időszakban el is tört valami a belső viszonyokban. Az, hogy ez pontosan minek volt köszönhető, elég nehéz tisztán látni, de feltűntek a párt körül olyan egykori állampárti politikusok, akik valahogy átvészelték ezt a rövid időszakot és ha háttérből is, de megint irányítani (tanácsokat adni) akartak és valahogy ez a volt KISZ-es társaság nem is tudott ellenállni.

A Fidesz megszabadulva néhány liberálistól elkezdett jobbra tolódni, és amikor már azt hitték jó úton járnak, 2002-ben sokkszerű választási vereséget szenvedtek. Ettől kezdve felgyorsult ez a folyamat és Orbán Viktor a keresztény-konzervatív értékek felvételében látta túlélés útját. Ez 2006-ban még nem hozott áttörést (igaz vélhetőleg nem kis közreműködésükkel 2006 őszén sikerült utcai megmozdulásokat kirobbantani), viszont 2010-re a gazdasági válságból felállni képtelen országban már átütő eredményt hozott.

2010-től aztán meg is kezdődött az az ámokfutás, melynek „eredményét” ma is érezzük és szenvedjük. A valaha liberális gondolatokat valló Fideszben mára már megtűrt a rasszizmus, antiszemitizmus és a nacionalizmus is. Mivel az emberek legrosszabb, legalantasabb érzéseire apellálva, folyamatos ellenségkeresés közben tudja csak fenntartani azt a politikai hatalmat, melyhez mára a klientúra és strómanok gazdasági súlya (erről majd másik alkalommal) is hatalmas segítség. És kialakult az a "polip", melynek karjai mindenhova elérnek, ja és puhatestű is.

Tényleg nem értem honfitársaimat, azokat akiknek fontos hazánk sorsa, megítélése a világ boldogabbik felén, hogy bírnak együtt élni (na jó rengetegen elhagyták az országot, tehát sokan nem bírnak) ezzel a gyalázattal, ami itt körvonalazódik. Ahol nyíltan rasszista újságírót tüntetnek ki, és olyat is, aki még a Munkásőrség oszlopos tagja volt; ahol kormánypropaganda szintjére emelték az uszítást (ismeretes, hogy Hitler az 1936-os olimpiai játékokat, ahonnan az első alkalommal volt televíziós közvetítés, a náci propaganda részévé tette, hát a magyar „köztévé” az idei olimpia alatt tudta ezt überelni).

Végig nézve a Fidesz „törzs nélküli” fejlődését felmerül bennem az a kérdés, hogy azok az ősfideszesek, akik a pénz és hatalom megszerzése érdekében végigélve ezeket az átmeneteket, megtapasztalva a volt állampárt kádereinek és kiszolgálóinak egyre növekvő befolyását a pártba, nem akarták csak azért megröntgeneztetni magukat, hogy megbizonyosodjanak a szilárd vázuk meglétéről és nem ijesztette meg őket a lelet, mely ennek hiányáról árulkodik?

Azért azt ne gondoljuk, hogy a pénz- és hatalommánia kizárólag a Fidesz sajátja!

Magyarországon akadnak mindig legjobb „tanítványok” (talán a legutóbbi ezen a néven emlegetett Sztálin-Rákosi). Persze Orbán Viktornak is van ám ilyen.

ov-vg.jpg

2002-ben Orbán Viktor hívására hallgatva a fideszes polgári körökhöz kapcsolódó Vona Gábor 2003-ban már a Jobbikban, a nyíltan szélsőjobboldali (egyesek szerint fasiszta, sőt náci) pártban található, melynek 2006-ban már az elnöke is lesz. Mikor rájön, hogy ebből a pozícióból soha nem fog a hatalom és pénz közelébe kerülni, nagy tanítója példáját követve, csak ellenkező irányból kezdi a pártot „befelé” tolni (hol van már a gárdista mellény, a karlendítés, a rasszista és antiszemita retorika?), megpróbálva leválasztani a párt eredeti irányvonalának követőit.

Kíváncsian várom, hogy a jobbikosok mikor fognak sorban állni az előtt a bizonyos „röntgengép” előtt, vagy a hatalom és pénz a Jobbiknál is oldja a szilárd vázat?

Hosszú …………. Gyárfás

Nincs nagy véleményem a magyar sportvezetőkről, persze tisztelet a kivételnek! A minden rendszerben számításait megtaláló Gyárfásról meg soha nem is volt. Mondjuk rá nem lehet azt mondani, hogy a politika emelte oda, mint mondjuk Rezsi Szilárdot a birkózókhoz vagy a kézilabdázókhoz Kocsis Mátét (nem is emlékszem olyanra a közelmúltból, hogy sem a női, sem a férfi válogatott nincs ott az olimpián), persze őket majd el is fogja fújni ugyanaz a szél. Tudom azt is, hogy a vezetők a szakmai munkáért nem felelnek, hiszen az ő dolguk jó esetben a feltételek megteremtése, kijárása, de azért gondolom nem nagy hátrány, ha mondjuk ért is valamennyit hozzá (Dr. Hegedűs Csaba, aki Magyarország 100. olimpiai aranyérmét szerezte birkózásban, lehet, hogy a jelenlegi elnöktől kicsit többet konyított a sporthoz).

Visszatérve Gyárfáshoz: megnyilvánulásaiban arrogancia és pikírtség keveredett már Nap TV-s korában és ezeket nem is tudja levetkőzni. Valahogy mindig az aktuális hatalom közelébe tudta „evezni” magát és kilavírozott a bukásaiból is. Az ő vezetésével irdatlan pénzen elkészített labdarúgó EB-pályázat gyakorlatilag a kukában landolt a döntéshozatalon, pedig mi munka és pénz volt benne.

A Magyar Úszó Szövetség elnökeként a végtelenségig védte a védhetetlen Kiss Lászlót, próbálta elbagatellizálni a nemi erőszakot, sőt gyakorlatilag könnyen kapható nőcskének nevezte az áldozatot. Aztán mikor kiderült, hogy tarthatatlan a magyarázkodás és ráéghet az ügy, gyorsan ki is lépett mögüle.

Na itt kellett volna lemondania!

A másik ügy sem volt egyszerű és közel párhuzamosan futott az előzővel. Hosszú Katinka, aki talán mindent megnyert az olimpián kívül, illetve most már ott is van 3, azaz HÁROM (!) aranyérme, panaszkodott a felkészülési körülményekre, a kiábrándító állapotokra, ami nem új keletű probléma - én emlékszem, hogy külföldi edzők nem nagyon akarták elhinni, hogy az úszópápa Széchy Tamás milyen feltételek között nevel világsztár úszókat. Gyorsan elétoltak egy támogatási szerződést, mely egyben reklámszerződés is volt. Valahol a matek nem stimmelt! Valaki az MÚSZ-ban kiszámolhatta volna, hogy Katinka a pénzdíjas versenyein, teljesen megérdemelten, mennyit keres és lehet, hogy Magyarországon más a sporttámogatási rendszer, de egy vérprofi környezetből érkező versenyzőt ilyen könnyen nem lehet átverni. Fel tud ő készülni saját költségvetésből és összetehetjük a két kezünket, hogy magyar színekben látjuk versenyezni.

Na itt is egy lemondási indok!

És hogy miért írom ezeket?

hargitay-gyarfas.jpg

Ez a kép az internet tanúsága szerint akkor készült, amikor Hosszú Katinka „földönkívüli” idővel megnyerte első olimpiai bajnoki aranyérmét! Amikor Shane Tusup, az edző-férj túlüvöltve egy uszodányi embert őrjöngött, Gyárfás pedig még el sem mosolyodott. Hargitay András, a beugró kapitány legalább tapsolt, bár az arcán nem pont a győzelmi mámor látszik.

És ez az ember a Magyar Úszó Szövetség elnöke! Aki ennyire tud „örülni” egy (kettő-három) aranyéremnek az általa vezetett sportágban!

Hát lehet, hogy ez a harmadik ok a lemondásra!

Az azért borítékolható volt, hogy Katinka olimpiai bajnok lesz. Nagyjából az is, hogy vegyes úszásban, a többi hab a torán! Gyárfás még arra is vigyázott, hogy ne neki kelljen a dobogó tetején álló bajnoknak gratulálnia, hiszen jó érzékkel Cseh, valamint Gyurta versenyszámaiban akart érmeket átadni. (A két kiváló sportembernek úgy tűnik nem pont ezen az olimpián lesz lehetőségük először, illetve újra aranyat nyerniük)

Persze nem fog lemondani, az a mentalitásával nem lenne összeegyeztethető, meg lesz vizes VB Magyarországon, már most többször túlköltekezett adófizetői milliárdokból (ahol faragnak, ott hullik a forgács vagy a víznél maradva: csurranhat-cseppenhet). Csak remélni tudjuk, hogy ott azért ennél kicsit jobban fog örülni a magyar sikereknek, még akkor is, ha vele „hadban állók" érik is el azokat!

süti beállítások módosítása